GASZTRO FABRIKA

Stílusirányzatunk a GOURMET

 A gourmet (ejtsd: gurmé) egy új stílus irányzat, a gasztronómia világában. Mint ahogyan a jelentése is mutatja, (ami az ínyenc) ez egy kifinomult ízlésvilággal bíró konyhaművészeti jelenség.

 Az eredete francia, de ez nem meglepő, hisz ők azok akik igazán tudják, hogy hogyan kell szenvedélyesen rajongani az ételért és így azt felruházni szinte már már olyan alkotássá, amihez vétek lenne hozzányúlni, esetleg megkóstolni azt. De itt most nem a “mindent a szemnek” elvével kell élni, mert az étel-mestermű az ízével is meghódít. Az ételkompozíciók születésénél csak a képzelet szabhat határt. Sőt még az sem, mert igazán végtelen fantázia kérdése újat alkotni, jelen esetben ételekből. 

 Az étkezést egy új megközelítésben mutatja be Ákos is, a GASZTRO FABRIKA  séfje. Alkot a szemünk előtt és nem csak a látványban gyönyörködhetünk, hanem a különleges ízeket is összekomponálja nekünk.  A konyha általa egy labor lesz, ahol az ehető anyagokkal kísérletezik addig, míg a végeredmény tökéletes nem lesz.  Eme irányzat arról is híres, hogy az alapanyagokat csak épp hogy megpárolják, esetleg pár percig sütik, hogy azoknak a valódi, természetes ízét ne vegye el az agyonfőzés vagy a túl fűszerezés.  Az ínyenc mesterek különösen odafigyelnek a tálalásra, mert ezzel is az étvágyat és az érdeklődést is fokozzák.  Itt találkozik a minőség az esztétikával, a művészet a divattal.  – komolyan, mert séf körben igenis van étel divat – 🙂 

IMG_8185

Gyenes Ákos alkot

 

Ezek az ételek csak a nyitott és igényes embereknek lesznek megfelelőek, akik igazán vevők erre a modern irányzatból megszületett ízorgiára.  Akik nem félnek kipróbálni különleges ízeket, különleges hozzávalókból.  De megéri a kockázatot, mert ha egyszer csak belekóstolunk egy gourmet fogásba, olyan ízélményben lesz részünk, amit nem fogunk egyhamar elfelejteni.

Egy kis érdekesség: A gourmet stílus művelői előszeretettel gondolják újra a régi ízeket. Ezt bemutatásként a minden évben megrendezendő Gourmet Fesztiválon tudják véghez vinni, ahol sok hajmeresztő finomság lát napvilágot az agyafúrt séfek kezei közül.

Például ilyenek:

tanti-paprikáskrumpli

TANTI – paprikáskrumpli

 

ZONA - lecsó

ZONA – lecsó

 

ALABÁRDOS - babfőzelék

ALABÁRDOS – babfőzelék

 

BABEL - rigójancsi

BABEL – rigójancsi

 

ONYX - somlói XXI. század

ONYX – somlói XXI. század

Ha már csorog a nyálatok a sok finomság láttán, akkor megérdemlünk egy like-ot és egy megosztást!   Köszi! 🙂 

Képek: innen

 

 

Crown of lamb epres spenótsalátával és zöld kávé mártással !

 Nem kell megijedni! Nem is olyan bonyolult elkészíteni, mint ahogyan látszik, és nem is kell olyan sok hozzávaló… 🙂  Miután lenyugodtak a kedélyek, lássuk mi kell hozzá:

Hozzávalók 4 személyre:

  • 80 dkg bárány french rakcs / bárányborda
  • bors
  • pár szál rozmaring
  • fekete fokhagyma 
  • 50 dkg eper
  • 250 g bébi spenót levél

mártáshoz:

  • 10 dkg zöld kávé
  • 5 dkg vaj
  • 3 dl víz
  • kis darab gyömbér 
  • liszt
IMG_8060

hozzávalók

  A báránybordát fűszerezzük sóval, őrölt színes borssal és dörzsöljük be a rozmaringgal.

IMG_8063

“nem kell túl fűszereznünk ételeinket, maradjon meg a jelen esetben a hús jellegzetes ízvilága”

Korona formára formázzuk, és összekötjük spárgával. Minimális olajat teszünk a tepsibe a hús alá és
előmelegített sütőben, 180 C°-on, légkeveréssel 5 percig sütjük. 

IMG_8064

IMG_8079

Pár szál rozmaringot és a félbevágott fekete fokhagymát is a hús mellé tettük.

Megvárjuk hogy kérget kapjon, ezután 150 C°-ra levesszük, és még 10 percig sütjük.

Mivel a bárányhús nehéz ételnek számít, a köret legyen minél könnyedebb, frissebb. Jelen esetben is egy salátát készítettem mellé, ami bébi spenótból és eperből áll. A spenót leveleket egy tálba tesszük,
az epret tetszőleges formára vágjuk, és egy kis málna ecettel meglocsoljuk majd összeforgatjuk a levelekkel. Az igazán ínyencek még egy kis pörkölt, tört dióval is megszórhatják.

IMG_8099

legegyszerűbb saláta : bébispenót, eper, málnaecet

A zöld kávé mártás saját találmány amit magam is először készítettem, és a kísérletezés jól sült el. 😉 
Az őrölt zöld kávét vajon pirítjuk 2 percig, a feldarabolt gyömbért is beleszórjuk. Liszttel besűrítjük és cukorral ízesítjük. Kis vízzel felhígítjuk. Amikor a mártás már a megfelelő állagát felvette, leszürjük és a szervírozó edénykébe rakjuk a tányérra. 

IMG_8114

IMG_8136

IMG_8177

leszürjük hogy ne legyen darabos a mártás

 A húst kivesszük a sütőből, és egy papírtörlővel leitatjuk róla a felesleges zsiradékot, majd a tányérra a salátaágy közepére állítjuk. Ha jól csináltuk, akkor miután a spárgát levettük a húsról, nem esik szét.

IMG_8179

Ákos a mártással még a tányért is kidekorálja a minél ínycsiklandóbb látványért

 

01

Jó étvágyat kívánunk!

Ákos Tippje:  Nem feltétlenül kell túl fűszereznünk ételeinket, maradjon meg a jelen esetben is a hús jellegzetes ízvilága. Sok esetben ez a legnagyobb hiba, hogy annyira fűszerezünk, ízesítünk, hogy már fel sem ismerjük mit is eszünk valójában…
 Én szeretem érezni hogy mit eszek és szeretem érezni a jellegzetes izét amit épp eszünk, ettől is lehet 
 tökéletes egy étel. 

               Séf: Gyenes Ákos            Fotó: Krisz Pictures

 

 

Bemutatkozás

 Háromszorosan is büszke lehetek, nemcsak mert ez a produkció az én konyhámban született meg, meg hogy enyém a lehetőség, hogy végig követhetem séfünk munkáját más helyszíneken is, de azért is mert ismerhetek egy ilyen tehetséges fiatalembert, akinek a főzés a mindene, a szenvedélye. Soha nem láttam még olyan embert, aki ennyire bele tudja élni magát a “munkájába”, de Ákosnak ez nem nehéz, hiszen ez az ÉLETE.  

A séf a saját szavaival mutatja be ezt a projektet:

” Egy promóciós fotózásból jött az ötlet, hogy ne csak képekben mutassam meg a különböző
recepteket, hanem egyenesen az érdeklődők konyhájában készítsem el a nem hétköznapi ételeket. De nem is akár hogyan, hiszen nekem ez egy kihívás is egyben, mert átlagos hozzávalókból kell összeraknom a különleges ételkollekciókat.

IMG_8189
 Ezért lett a project neve GASZTRO FABRIKA, mert a “néző” szeme láttára improvizálok, fabrikálok olyan ételt amire ő nem is gondolt volna.
A folyamat megörökítéséről Jenei Krisztina /Krisz Pictures  gondoskodik és a helyszínen kitalált recepteket is leközöljük, hogy máshoz is eljussanak. Ezzel kedvet csinálva a közönségnek, azért hogy legközelebb a saját konyhájában varázsolhassak.
Gyenes Ákos szakács vagyok, és a főzésbe szeretem bele vinni a kreativitást. Szeretek kísérletezni az ételekkel, a szokványos hozzávalókból valami újat kreálni, az ízek összhangjának figyelembe vételével.”

000z
  Jelentkezzetek és kövessétek facebook oldalunkat, hogy ne maradjatok le semmiről!
A szlogenünk: “Ha egy séf beszabadul a konyhádba”- GASZTRO FABRIKA –

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!